Elfojtott érzéseink nyomában

Minden, ami életünk során történik velünk, benyomásokat, érzéseket vált ki belőlünk. Ezek lehetnek jók vagy rosszak, de mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága és szerepe.

Lehet, hogy felbukkannak olyan nem kívánatos érzések, melyekkel nem akarunk foglalkozni, de arra nincs mód, hogy túllépve rajtuk elkerüljük őket.

Sokan attól tartunk, hogy ha nem megfelelő módon fejezzük ki érzéseinket, annak következménye van; például megbánthatjuk vele a párunkat vagy magunkra haragíthatjuk a főnökünket.

De arra nem gondolunk, hogy ennél csak egy lehet rosszabb: ha ki sem fejezzük őket.

Gyermekkori minták börtönében

Legtöbben – egyfajta védelmi mechanizmusból – öntudatlanul elnyomjuk az érzelmeiket, mert esetleg úgy érezzük, hogy nem tudnánk kezelni a vele járó fájdalmat és intenzitását. Az is lehet, hogy nem tudjuk, hogyan kell szabadon engedni az olyan romboló érzelmeket, mint a düh vagy a harag. Sokan már kisgyermekkorunktól fogva arra vagyunk kondicionálva, hogy ne mutassuk ki – különösen a negatív – érzéseinket, ne higgyünk nekik, ne vegyük őket komolyan, söpörjük inkább a szőnyeg alá.

Pedig soha nem a negatív érzelmek betegítenek meg, hanem az elfojtottak.

Harag, szomorúság, bűntudat, szégyen, neheztelés - a leggyakrabban ezekről az érzésekről próbálunk nem tudomást venni.

Ahogy már írtuk, minden érzelemnek célja van, és mind bizonyos kémiai reakciókat vált ki a testünkben. Ha mondjuk, haragot érzünk, akkor az érzés kapcsán felszabaduló vegyi anyagok teljesen ártalmatlanok szervezetünkre, ám, ha nem találjuk meg a megfelelő módot a felszabadításukra, akkor felhalmozódnak és addig gyűlnek bennünk, amíg kiutat nem találnak. Az esetek többségében betegség formájában.

Emlékező érzelmek

Az emlékeink egyfajta információs energiák, amelyet évekig, akár életünk végéig is tárolhatunk.

De fizikai testünk képes energiát tárolni érzelmek formájában is. Ott vannak bennünk mélyen elnyomva, anélkül, hogy tudatosan emlékeznénk rá. lehet, hogy azért, mert szüleink nem adtak rá lehetőséget, hogy kifejezzük őket. De az is lehet, hogy olyan korai traumatikus emlékek, melyek még a preverbális időnkig nyúlnak vissza.

Mivel 2-3 éves korunk előtt a nyelvi képességünk még nem alakul ki rendesen, ezért ezeket az emlékeket szavakkal meg se tudjuk ragadni, fogalmazni.

Ha ezekről az érzésekről nincsenek emlékeink, szavaink vagy nem találunk rá hatékony módszert, hogy felszabadítsuk őket, akkor ezek az érzelmek továbbra is elnyomva maradnak. Ez egyrészt okozója lehet a meglévő krónikus betegségeinknek, másrészt konfliktushelyzetekben heves, számukra is érthetetlen, kontrollálhatatlan reakciókat, stresszt válthat ki.

Ilyenkor mi magunk sem értjük, hogy például egy kisebb házastársi vita hevében miért reagálunk olyan indokolatlanul, aránytalanul nagy haraggal, miközben csak egy korai, rég eltemetett sérelmünket tiggerelte valami.

Hogyan segíthet a craniosacralis terápia?

 A craniosacralis terápia részét képező Somato Emotional Release (SER) technika segítségével a terapeuta képes ezeket  a testünk szöveteiben eltemetett lelki-érzelmi blokkokat feltérképezni és feloldani.

A gyengéd érintések hatására mélyen ellazult állapotban szavak nélkül adhatjuk át magunkat ránk törő érzéseknek, gondolatoknak. Agyunk automatikusan megkeresi azt a „gócot”, ahonnan problémáink fakadnak, s ahogy elengedjük ezeket a rég eltemetett érzéseket, sérelmeket, megszabadulunk a stressztől is, és szervezetünk elkezdi regenerálni önmagát.