Bejelentkezés
+36.20.443.8822
Cím
1126 Budapest,
Brassai Sámuel u. 4.
Az
egészséges
élet öröme.
Menü

A mindennapok „mérge”- Minden, amit tudni akartál a stresszről

2016.05.06
Az urbanizáció ma már fel sem merül fogalomként, hiszen egykori hatásainak kiteljesedésében élünk. Túlozzunk? Egész egyszerűen az emberre telepedett a város, így megfordult a folyamat. Ma nincs menekvés, ha valaki úgy dönt, hogy megunta. Csak akkor, ha vállalja, hogy a munkát is eldobja egy nyugodtabb életért.

Mindez pedig ugyanúgy vonatkozik a közösségi működésre, mint az egyéni életvitelünkre.

A 21. században eddig sosem látott kihívásokkal kell megküzdenie testünknek-lelkünknek.

A betonrengeteg, a kis helyre zsúfolt több millió emberből következő tömeg, dugó, kéretlen érintkezések, a zaj, a rohanás éles ellentmondásban áll mindazzal, amit kényelmi faktorként megteremtettünk magunknak az elmúlt évszázadok alatt.

Gondoljunk csak a mosogatógépre, a fűtésre és arra, hogy a bolt éjjel-nappali és jószerivel minden kapható benne, nem úgy, mint abban az időben, amikor még vadásztunk és gyűjtögettünk.

Az emberi szervezet évmilliókon át egy bizonyos séma szerint működött relatív állandó körülmények között, s ennek függvényében alakult ki a működésünk is, jelen helyzetben pedig végtelenül nehéz alkalmazkodnunk a folyamatos változásokhoz.

Ez az ellentmondás stresszhez vezet, az állandósult stressz pedig szorongáshoz, szorongást oldó addikciókhoz (dohányzás, kényszerevés, alkoholizmus, drogfüggőség), neurózishoz, szélsőséges esetben pedig súlyos depresszióhoz, akár az öngyilkosság fenyegetettségével is.

A stressz fogalmát egyébként egy magyar kutatónak, Selye Jánosnak köszönhetjük az 1930-as évekből. Selye szerint bizonyos hatások, melyek érzelmi vagy vegetatív szinten hatnak, a feszültségből következően súlyosan befolyásolják szerveink működését, ezáltal egész életünket is. Patkánykísérletek során (idegi és fizikai bántalmazással biztosított stressz mellett) bebizonyította, hogy szinte minden szerv súlyosan károsodott. A folyamat átmenetileg még visszafordítható volt, egy idő után viszont már nem. A legsérülékenyebb szervek és szervrendszerek szerinte: a szív, az érrendszer, az immunrendszer, mellékvese (hormontermelő szerv) és vesék, a tápcsatorna illetve a bőr és bőrfüggelékek. Ha jobban belegondolunk, egyrészt ez a testünket alkotó szervrendszer fele, másrészt éppen azokról a pontokról van szó, amelyek kapcsán a „klasszikus” autoimmun és pszichoszomatikus problémák megjelennek.

Gondoljunk csak bele: a nagy külső nyomás hatására létrejövő refluxra és gyomorfekélyre, a kimerítő időszakok alatti alvászavarokra, vagy a megfázás-sorozatokra, a vizsgaidőszakban a pattanásosodó bőrre és a korpásodó hajra.

A mindennapos tünetek ideális esetben a stresszes időszak végeztével eltűnnek – ezt a folyamatot lehet segíteni különböző eszközökkel, de hosszútávú stressz hatására generalizált stresszként súlyos esetben visszafordíthatatlanul megkeseríthetik az életünket.