Miért nem tudtak mit kezdeni a „régiek” a migrénnel?

Valódi megoldást azonban nem igazán volt esélyük találni. Már csak azért sem, mert az akadémikus orvostudomány szerint a mai napig nem ismerjük a migrén valódi okát, pedig a betegség első feljegyzései óta eltelt legalább 3000 év.

A migrén lényegét tekintve nem más, mint az agyi erekben lévő izmok görcsös összehúzódása, súlyossága pedig attól függ, hogy ezek az izmok milyen sűrűn, illetve milyen intenzitással végzik ezt a rendkívül fájdalmas mozgást.

Ezt a tudást azonban csak az utóbbi évtizedekben szereztük, s bár sejtették már a rómaiak is, hogy az erek összehúzódása, vagy tágulása okozhatja a szörnyű tüneteket, a feltételezés kevés volt ahhoz, hogy megtalálják a gyógymódot. Azt a gyógymódot, amit még 2016-ban sem ismerünk, a klasszikus orvoslás terültén belül legalábbis nem.

Az orvosok széttárják a kezüket, mondván, hogy jelen pillanatban is csak sejtéseink vannak: úgy tűnik, hogy a migrénre való hajlam genetikailag öröklődik, az pedig tény, hogy a világon e pillanatban migrénnel regisztráltak 70%-a nő, és betegségük legsúlyosabb periódusait a premenstruációs szindróma tünetegyüttesének részeként élik meg. Mindez azonban nem ad egyértelmű választ arra, hogy mitől alakul ki a migrén, a fő probléma pedig éppen ez, mondhatni: itt van a kutya elásva.

De milyen kutya, mikor került a föld alá és amúgy is, miért éppen kutya...

Ahogy telnek az évek és fejlődik az orvostudomány, érdekes módon ezen a területen is egyre nagyobb teret engednek az akadémikus gondolkodók a természetgyógyászoknak, így a craniosacralis terapeutáknak is, ezzel is mintegy elismerve (bár a harcot fel nem adva), hogy valószínűleg valahol másutt lehet a megoldás, s bár alapvetően mások a módszerek, a cél ugyanaz: enyhíteni valamiképpen a migrénben szenvedők fájdalmait és lehetőséget adni számukra egy valóban élhető életre.